Arcok Charlize Theron Dél-Afrika csodálatos kaméleonja
KISS ZSUZSANNA
Érdekes, hogy a világ egyik legszebb emberének tartott Charlize Theron az Oscar-díjat éppen egy elcsúfított karakter megformálásáért kapta. A dél-afrikai színésznő ez után hihetetlen gyorsasággal került be a legjobban fizetett sztárok közé, ehhez pedig még csak botrányokra sem volt szüksége. Lám, így is lehet?
Interjú Heller Ágnes Okos filozófus, csacsi nő
SZILÁGYI JÁNOS
Vannak, akikkel különös élvezet interjút készíteni. Ezek közé tartozik Heller Ágnes filozófus, esztéta, egyetemi tanár, aki olyan színesen és érdekesen tud beszélni elvont dolgokról és az élet mindennapjairól, hogy hallgatója nem szívesen búcsúzik el tőle.
Tendencia Magyar anyák,szüljetek!
MÖRK LEONÓRA
Ezzel a címmel írtam cikket akkori kenyéradó újságomba tizennyolc évvel ezelőtt, nem sokkal a lányom születése után. Az aggodalom tudniillik, hogy fogy a magyar, már akkor is összeszorította a nemzet sorsa miatt nyugtalankodók szívét.
Így buliztunk mi Micsoda éjszaka volt!
MÖRK LEONÓRA, KRÚDY TAMÁS, ANDÓ ILDIKÓ, MAKARA ESZTER
Négy évtized, négy emlékezetes buli. Kollégáink felidézik, hogyan mulatták át az éjszakát néhány, illetve jó néhány évvel ezelőtt.
BEAUTY MELLÉKLET Érdemes kipróbálni Bőrszépítő diéták
FODOR-KASSAI MÓNIKA
Ki-ki észreveheti magán, hogy arcbőre hűen tükrözi mindazokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a tányérunkon szervírozunk jobb sorsra érdemes szervezetünk számára. Feltérképeztük a bőr szépítésére alkalmas étrendeket.