Hallgasson bele zenei válogatásunkba!



Miért szép a csúnya?

Cindy Crawfrod kétségtelenül szép, Kate Moss-ról már megoszlanak a vélemények és manapság egyre több az olyan modell, akit az avatatlan szemlélő kifejezetten rútnak tart. Mintha szép új világunkban az lenne szép, ami csúnya.

Csúnya akarok lenni
Még ifjú ember voltam, amikor a legelső punkok Magyarországon elkezdtek kétoldalt felnyírt, színes mohikán frizurát, fülében pedig biztosítótűt viselni. Lassan indult, de aztán futótűzként terjedt el ez a stílus, a trendibbje vízzel vagy zselével állítgatta fel a haját. Ilyen vasárnapi punkból sok volt, igazán komoly “életmód” punkból viszont kevés, őket névről is ismerte az ember. Emlékszem, egy két méter magas (legalábbis nekem akkorának tűnt), tagbaszakadt fiút Dianának hívtak, talán a sósborszesz miatt. Az arca eleve ijesztő lehetett, ám erre még sminkkel rá is erősített, így végleg dermesztővé vált. Bőrszerkója fölé általában koszladt, véres hentesköpenyt vett fel, amitől úgy nézett ki, mint egy elcsapott henteslegény, aki útonállásból él. Természetét tekintve mégsem volt vadállat, a körülményekhez képest még jóságosnak is mondhatjuk. Szóval ez a fiú a fejébe vette, hogy Budapest legrondább női lesznek a barátnői. És tervét meg is valósította. Őszinte csodálattal adóztam neki ezért, mert bár az én kamasz fejemnek rendkívül imponált Diana kinézete és viselkedése, ilyen messzire sosem merészkedtem volna.
Olyan messzire meg pláne nem, mint az a kislány, akivel évekkel később, már fiatal felnőttként találkoztam Horvátországban. Tizenhat éves volt, holló feketére festette a haját, szeme köré sötét karikákat húzott, az arcát viaszfehérré tette a púder. Egy szabadtéri büfében volt pultos tetőtől talpig fekete szerelésben, nehogy a nap egy picit is lekapja. Mint kiderült, gótikus rocker volt, amikor összejött a barátaival, depresszív zenét hallgattak és együtt busongtak. Sőt – ami ijesztő és felháborító is egyben –az öncsonkításig is eljutottak: cigarettával égették és pengével vagdosták a karjukat. Amikor megkérdeztem, miért, valami homályos dologról magyarázott, amiből számomra csak az derült ki, hogy rendkívül büszke arra, amit csinál. Én magam egyszer voltam ilyen goth rock zenekar koncertjén, amikor a Christian Death nevű kaliforniai formáció játszott a Közgázon. Akkor a zene aláfestéseként olyan elképesztően durva pornográf jeleneteket vetítettek ki egy vászonra, hogy a közönséget valósággal sokkolta. (A zenekar egyébként március 19-én újra fellépett Budapesten, az E-klubban.) A Christian Death olyan zenekarok ihletője, mint a Korn, Marilyn Manson, Morbid Angel, Nine Inch Nails vagy a Type O Negative, már akinek mondanak ezek a nevek valamit.
És még egy személyes példa. Most már itthon is látom terjedni azt a divathóbortot, amellyel tavaly szembesültem először Londonban. Egy barátommal a rendkívül trendi és drága The George pubba (a Southwark katedrális közelében) mentünk, a helyi színészpalánták törzshelyére. A kocsma tényleg nagyon hangulatos és valóban tele is volt Hamletekkel és Júliákkal, akik – és ez igazán megdöbbentett – feltűnően koszos ruhát hordtak. De mint kiderült, valójában műkoszt használtak, amiért kemény fontokat fizettek. Azóta több helyen láttam itthon is olyan nadrágot, aminek nem csak koptatott a combja és az ülepe, hanem koszos is, gyárilag.
A tetoválásnak valóságos reneszánsza van azóta, hogy mégis el lehet távolítani lézeres kezeléssel. Aki igénybe veszi, biztosan azért teszi, mert tetszik neki az adott ábra. De vegyük mondjuk az állatfigurákat. Az emberré válás során úgy alakult, hogy egyes állatokat szépnek, míg másokat csúnyának látunk. Esztétikai ítéletünkben közrejátszik az adott állat hasznossága. Ezért van az, hogy a kutyát, macskát, pandamacit szépnek, míg a patkányt, skorpiót, pókot, kígyót csúnyának látjuk, sőt ez utóbbiak egyeseket fóbiás félelemmel töltenek el. Mégis sokkal több kígyós, skorpiós vagy pókos tetoválást látni, mint mondjuk pandamacisat, pedig az milyen egy helyes állat.

Szép akarok lenni
Szemben az előbbi példákkal, manapság a szépség utáni vágy nem hogy csökkent, de hajhászása nagyobb méreteket öltött, mint valaha. Hogy kit vagy mit találunk szépnek, annak evolúciós okai vannak. A telt kebel, vastag ajak, ovális arc, nagy szem, sima, ránctalan bőr a sikeres szaporodás ígéretet hordozza. A férfiak pedig arra kondicionálódtak, hogy ezekhez vonzódjanak. (Erről bővebben az Elle 2002. októberi számában, Csábításelmélet című cikkükben írtunk.)
...

[ELLE 2003/05]

© ADOC-SEMIC Kft.