Az egyszerűség forradalma
Back to basics! – Liptai Lívia

Idén a divatőrültek és a puristák egy ösvényen haladnak: a kifutókat ellepték a természetes anyagok, a magazinok címlapjain smink nélküli modellek mosolyognak. Eljött a biofília ideje, avagy miért nőtt meg az igényünk a természet egyszerűségére?

Elvegyem a csomagod? Esetleg érdekel a legújabb viccem? Van néhány erdei történetem is, és ha akarod, megmasszírozom a hátad, ha felértünk a domboldalra. Ez mind része a szolgáltatásnak.”
Bár a mondatai alapján akár bérelhető hoszteszfiú is lehetne, Horálki Jánosra elég ránézni, hogy tudjuk, ő nem kér a 21. század vívmányaiból: a szájában harmonika, a hátán zsák, a szemében szabadságvágy.
Ő itt, az erdőben érzi otthon magát, de én, miközben oxigénért kapkodva caplatok fel mellette a hegyoldalon, azon gondolkodom, mi hiányzik jobban: a levegő vagy a laptopom. Ugyan nem tartozom azok közé, akiket szorosabb szálak fűznek a telefonjukhoz, mint a barátaikhoz,
a technika kétségkívül fontos szerepet játszik az életemben. Mindennap a neten nézem meg a híreket, és diktafon, mp3 nélkül sehová sem indulok el. De így legalább úgy érzem, benne vagyok az élet sűrűjében. Ezzel szemben Horálki a természet gyermeke, afféle hobóként éli az életét. És bár úgy tűnhet, a múlt századból maradt itt, Horálki az, akinek modernebb az életformája, mint az enyém – ő ráadásul annyira érzi az új idők szelét, hogy a hobóságából él.

Elit a rengetegben
János ugyanis kőkemény üzletember – még ha elsőre furcsának tűnhetnek is szolgáltatásai. Nemrég indította vállalkozását, mely éppen azon alapszik, hogy a ma embere ugyan szeret kirándulni, de nem kedveli az azzal járó kellemetlenségeket. Így ő viszi a természetre éhező, de kényelemhez szokott megrendelő csomagját, ha kell, masszírozgatja a túrázó hátát, tábortüzet rak, szájharmonikával szórakoztat, gyerekekre vigyáz, útvonalat tervez, legújabb szolgáltatása pedig a medvetámadásra felkészítő tanfolyam. Amennyiben elfoglalt menedzsereket túráztat, arra is ügyel, hogy azok ne kerüljenek túl messze az információs szupersztrádától: akár percenként olvassa fel a mobiljára érkező legfrissebb tőzsdehíreket. „Volt már olyan ügyfelem, akinél figyelembe kellett venni, hogy fontos e-mailt kaphat, ezért csak olyan helyre mehettünk, ahol volt internet is. Gyakran látni manapság headsettel futó üzletembereket is – ma már nem csak a puristáké az erdő. Engem főleg fiatalok keresnek meg, de előfordult már, hogy kisebb cégeket vittem túrázni. Az emberek ki vannak éhezve a természet szépségeire.”
Ugyan Horálki ötlete szó szerint vadnak tűnik, a vállalkozás olyan sikeres, hogy János ebből él. „Azért azt hozzá kell tenni, hogy elég sajátos életformám van. Nem szoktam szörfözni az interneten, nem költök feleslegesen, nem vettem fel hitelt, és előfordul, hogy egy nyáron többet alszom kint a szabadban – egyedül vagy az ügyfeleimmel –, mint otthon. A városban is szeretek lenni, csak úgy érzem, normálisan élni nem lehet itt. Amikor egy hosszabb túráról visszajövök, mindig elcsodálkozom azon, milyen őrült itt a tempó: túl gyorsak nekem már az autók is. Ha az ember nem tart kapcsolatot a gyökereivel, abba bele lehet rokkanni. Sok fásult embernek pont a természet adja vissza a hitét, hogy érdemes élni.”
Ezzel a megállapítással ma már nemcsak a pszichológusok értenek egyet, hanem a divatdiktátorok és a dizájnerek is. A luxus túravezető valószínűleg nem is sejti, hogy a budai hegyekben vagy az erdélyi havasokban a New York-i felső tízezer legújabb hóbortjait követi.

Darwin a kifutón
Ha ugyanis ma betérnénk egy, a Nagy Alma elitje által kedvelt étterembe, akkor merőben más kép tárulna elénk, mint két évvel ezelőtt. A burzsoázia diszkrét bája helyett most a nyers természetesség jellemzi a gazdagokat, a ruháktól az ételeken és az enteriőrökön át egészen a beszédtémákig.
A kulcsszó egyébként is mindenben a természetesség – olyannyira, hogy a talpig dizejnerruhába öltözött urak és hölgyek már a homlokukat is merik ráncolni: úgy tűnik, a tengerentúlon is felismerték, hogy nem a ráncok, hanem a hatvanévesen is sima homlok tesz igazán bizarrá egy arcot. A világ leggazdagabbjai pedig ma nem a lelkiismeret-furdalás elkerülése érdekében kötelezően letudott bálok ürügyén beszélnek a „zöldvilág­ról”, hanem mindennapjaik egyik meghatározó elemének tekintik a környezetvédelmet, egyre több vidéki házat vesznek, és a purista értékrendet követik.


…
A cikk folytatása az októberi lapszámban található.