A szerencse-faktor – Jakabffy Éva

Hol lakik a szerencse istennője? Szerencsesütikben, a Vénusz és a Jupiter bolygó állásában vagy egy véletlengenerátorban? Tényleg bátraké a szerencse? Vagy a szépeké, a jóké, az okosaké? Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, vagy ellenkezőleg, a szerencsének vajmi kevés köze van erőfeszítéseinkhez? Végre kiderül!

Richard Wiseman, a Hertfordshire Egyetem tudósa bűvészpalántaként ébredt rá, hogy mégis jobban érdekli a pszichológia. Kutatóként is hű maradt azonban a különleges,
misztikus dolgokhoz, mint amilyen a telepátia, az intuíció és végül: a szerencse. Kiderítette, hogy ezek valójában cseppet sem misztikusak; ahogy a bűvészmutatványok is csak addig azok, amíg nem ismerjük a trükköket.

Szerencsevadászat
Wiseman doktor 400 szerencse fiát vizsgált meg, és ugyanennyi balszerencsést. Előbbiek azok, akik mindig jó lóra tesznek, utóbbiak pedig, akik valósággal vonzzák a bajt. Wiseman tesztelt, kísérletezett, és kimutatta: véletlenek igenis vannak – ám az már messze nem véletlen, hogy a szerencsés véletlenek kiknek az életútját egyengetik folyamatosan. Hivatkozik a ma igen divatos hálózatkutatásra, és olyasmiket bizonyít, hogy bármilyen hihetetlennek tűnjék is, körülbelül hat kézfogásnyira vagyunk az amerikai elnöktől. A hálózatok magyarázzák azt is, miért tapasztaljuk oly sokszor, hogy „kicsi a világ”, vagyis akivel újonnan találkoztunk, az ismer valakit, akit magunk is ismerünk. De mi köze ennek a szerencséhez? Az, hogy ettől fogva az új ember ismerőssé léptet elő minket. Tudjuk, az ilyesmi mekkora előnyt jelent például álláskeresésnél: kevesebb fenntartással kezelnek, közvetlenebbül cserélnek velünk eszmét, jobban bíznak bennünk. Wiseman azt állítja, hogy a szerencsés emberek kisebb világban élnek, azaz több a jó ismerősük, mint a balszerencséseknek.
A vérbeli szerencse gyermeke, mondjuk, eddig virágárusként dolgozott, de ez már kicsit kevés a számára, és filmszerepről ábrándozik. Hát persze, sokan vannak így. De éppen amikor elképzeli, hogy ő lesz a következő Miss Doolittle, nála vásárol egy rég nem látott, kedves barát, aki elmeséli, hogy színésznő ismerőse kificamította a bokáját, és keresnek valakit, aki beugrik helyette… Húha, ez olyan, mint egy álom, csipkedi magát a virágáruslány. Később majd azt meséli, filmes karrierjét lényegében a véletlennek köszönheti. Tényleg véletlen? Dehogyis, mondja Wiseman. Az ilyen virágáruslányok, akiket egyszer csak a vásznon látunk viszont, sok efféle régi ismerőssel rendelkeznek, ha pedig egy ilyen az útjukba akad, nem egy mufurc jó napottal engedik tovább, hanem szépen mosolyognak rá, és csillogó szemmel érdeklődnek, hogy megy a sora. Hát így adhatunk alkalmat
a szerencsés véletleneknek, utólag
aztán már mesélhetjük, milyen
csodák esnek meg velünk.

Hogyan legyünk szerencsemágnesek?
Wiseman egy kávézóba rendeli alanyait: előbb a szerencsést, aztán a balszerencsést. A kávézó előtt mindkét esetben ott hever egy ötfontos. No, ki veszi észre? A szerencsétlen, gondolnánk, hiszen neki biztos nagyobb szüksége van rá. Ám nem így van: éppen hogy a szerencsés kapja fel a bankjegyet. A szerencsétlen átlép rajta. Ez állítólag az ellazultság hiányával függ össze. Sokan úgy haladnak az utcákon, hogy azon szoronganak, tényleg kikapcsoltak-, bezártak-e mindent, mielőtt kiléptek az ajtón. Ezek a kényszeres jellegű töprengések azok, amelyek leginkább beszűkítik a figyelmet, de az is elég, ha túlzottan koncentrálunk egy feladatra.
Ezt bizonyítandó, a kutató egy másik alkalommal arra kérte kísérleti alanyait, hogy egy újságban számolják meg a képeket. Ostoba feladat, gondolhatták a delikvensek, de számoltak szorgosan, mert erre nevelte őket az iskola: ha feladatot kapnak, végezzék el becsülettel. Az újságban a képek közt volt egy fél oldal nagyságú hirdetés is a következő szöveggel: „Ne számolj tovább, az újságban 49 kép van.” Az emberek nagy része ezt egyszerűen nem vette észre! Számoltak tovább. Majd következett egy újabb hirdetés: „Ne számolj tovább! Ha szólsz a kísérletvezetőnek, hogy észrevetted ezt a mondatot, nyersz 250 fontot.” Döbbenetes, de a legtöbben ezen is átsiklottak. Akik viszont felfigyeltek a nyerési lehetőségre, azok inkább érzelmileg stabil emberek, akik nyugodt és oldott hozzáállásuk miatt jó perifériás figyelemmel rendelkeznek.

Jókedv helyébe jót várj!
A peches emberek roppant babonásak, mondja Wiseman. Ha tartunk a fekete macskától, a létra alatti átmenéstől, a 13-as számtól, a törött tükröktől, sőt bizonyos álmoktól is, az már önmagában rossz ómen: arra utal, hogy agyunk gyakran és automatikusan vetíti előre valamely sötét jövő rémképeit. A szorongás pedig, ahogy láttuk, a balszerencse útját kövezi ki. A pozitív jövőkép ellenben jókedvet csihol bennünk, amely aztán vonzza a szerencsét. A szerencsés emberek kevéssé babonásak, vagy ha mégis, babonáik pozitívak. De sokkal jellemzőbb, hogy a szerencsések intuitívak. 80-90 százalékban hallgatnak a belső hangra, és rendre jó döntéseket hoznak. Az intuíció a magyarázat arra, hogy a szerencsések, noha nem sokat foglalkoznak a rájuk leselkedő bajokkal, mégis jobban kikerülik azokat, mint a jövőtől szorongó balszerencsések.

...
A cikk folytatása az augusztusi lapszámunkban található.