A mesearcú lány - Kerekes Vica

Kerekes Vica az elmúlt másfél évben hét filmet forgatott, köztük egy cseh és egy szlovák mozit is. Rövidesen a magyar nagyközönség is felfedezheti magának a Bakkermann Tündikéjeként vagy éppen az őszre mozikba kerülő Egy és Mázli című filmekben tündökölve. Az Elle kicsit elébe ment a dolgoknak.

Elle: Nem könnyű veled időpontot egyeztetni.
Kerekes Vica: Most jöttem egy cseh fesztiválról, előtte több castingon is jártam, Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. Mivel több országban dolgozom párhuzamosan, folyamatos szervezést igényel, hogy mindenhova odaérjek. Az biztos, hogy nem lehet csak úgy hátradőlni. Több ügynökségen keresztül találnak rám a rendezők, de cserébe folyamatos készenlétet igényelnek, fotókat, életrajzokat kérnek tőlem.
Elle: Jó kis zűrzavaros életnek tűnik…
Kerekes Vica: Valóban két helyen vagyok igazán otthon. A felvidéki Füleken, a szüleimnél és most már itt Budapesten is. Itt találtam rá a páromra, és itt, a belvárosban valahogy intenzívebbeknek tűnnek a mindennapok. Az ember hallja a város zaját, és ráeszmél, hogy él. És benne van a levegőben a régmúlt, rárakódva a házak falára. Ez a kis kosz, kopottság jobban vonz mindennél, pillanatok alatt elfeledteti velem az olyan kényelmetlenségeket, mint a közlekedési dugók és útlezárások.
Elle: Igazi, múltban járó álmodozó lennél?
Kerekes Vica: Egy cseppet sem, bár az álmaim között előkelő helyen áll egy kosztümös filmben való szereplés, mégis inkább a jövővel foglalkozom a legtöbbet. Szeretem várni és tervezgetni a dolgokat. Ezért szerettem például a vizsgaidőszakokat, a készülődést. Most pedig a castingokat.
Elle: Szereted a castingokat?
Kerekes Vica: Igen! Mazochistán hangzik? A Mázli című film nagyon jó példa erre, kezdetektől fogva szerelemgyerekként tekintek rá, már a meghallgatáson is nagyon jól éreztem magam, de nem volt ez másként az Egy válogatásána sem. Igyekszem úgy nézni a castingokat, mint újabb lehetőségeket arra, hogy próbára tegyem magam és új oldalamat fedezzem fel. Vagy talán azért vagyok ezzel kapcsolatban ilyen pozitív, mert már többször kaptam így szerepeket? Mindenesetre többször, mint ahányszor elutasítottak.
Elle: Most azok, akiket a hátad mögé utasítottál, biztos felszisszennek ettől a magabiztosságtól.
Kerekes Vica: Mindeközben, nem tagadhatom, van bennem egyfajta szomorúság is, amiért egy éve már csonka életet élek, azaz nem szerepelek színházban. Jöttek a filmes lehetőségek, amelyeket megragadtam. Döntenem kellett, és azt választottam, ami a lelkemnek jó, most pedig elmondhatom, hogy valóban magam szerint élek. Mégsem tudom elhallgattatni azokat a gonosz hangokat, amelyek azt sulykolják, hogy csak az az igazi színész, aki estéről estére, élőben mutatja meg magát. Önmagamat tiprom tehát, de azt is tudom, mindenki szorong valami miatt, nekem ez jutott.
Elle: Hiába, no, senki se lehet tökéletes.
Kerekes Vica: Ez a tökéletességhajhászás egy nagy baromság. De amikor a húsz-harminc fős stáb előtt szembesítenek a hiányosságaiddal, azok kemény pillanatok tudnak lenni.
Elle: Különösen ha még a ruháidtól is meg kell válnod. Már több filmben is megtetted.
Kerekes Vica: Megszokni ugyan még nem sikerült ezt a fajta lemeztelenedést, de el tudom fogadni. Talán azért van ez így, mert a csehszlovák filmeken nőttem fel, ott pedig természetesen tudták ábrázolni az életnek ezt a területét. Itt viszont néha úgy érzem, hogy bizonyos rendezők ezt nem tudják kezelni, pedig ilyenkor elkél ám a támogatás. De egyes emberek attól érzik magukat hatalmasnak, ha durván bánnak veled. Én meg megőrülök attól, ha egy rendező meg akarja nekem mondani például, hogy hány kiló legyek.
Elle: Miért, hány kiló vagy?
...

A folytatást a szeptemberi lapszámban olvashatják.