Gálvölgyi János: Túl-súlyos gondolatok

…a világ tele van furcsaságokkal. A fehér bőrű ember szép barna szeretne lenni, a fekete bőrű popsztár hófehér, a sovány kövér, a kövér ember pedig sovány. Vagyis mindenki más bőrjelmezt szeretne, mint ami megadatott neki.
Nyáron-télen az emberek felkerekednek, otthagyják lakóhelyüket, és elmennek autóval, vonattal, repülőgéppel a világ másik végébe, sokkal kényelmetlenebb körülmények közé, mint amit otthon hagytak. Aki a hegyekben lakik, a tengerhez vágyódik és fordítva.
Vagyis az emberek nagy része mást szeretne, mint ami van, és másmilyen szeretne lenni, mint amilyen.
Vajon mi lehet ennek az oka? Külső vagy belső tényezők befolyásolnak-e minket?
Ha most azt hiszi, kedves olvasó, hogy én erre válaszolni tudok, téved. Sokan és sokféleképpen válaszolnak ezekre a kérdésekre, de tartok tőle, ők is tévednek.
Vegyük például a címben említett súlyos problémákat. Tisztelettel jelentem, erre sem találtam még olyan feleltet, amely esélyes lenne Nobel-díjra. Saját környezetemben is ismerek rengeteg szerencsétlent – magamat is beleértve –, akik tuti biztos receptek alapján az egyik fogyókúrából a másikba szédelegnek.
Talán vitára érdemes az az állítás, amelyet egyszer egy kedves orvos ismerősöm kockáztatott meg: vannak született kövér emberek, akik néha lefogynak, és vannak született soványak, akik néha meghíznak. Lehet, hogy ilyen egyszerű lenne az egész. Ebbe nem tud belenyugodni több millió ember a világon? De könyörgök, honnan tudhatom meg, hogy én „születetten” melyik csoportba tartozom? Lehet, hogy alapjába véve én sovány, sőt nádszál-vékony pali vagyok, csak most éppen egy kicsit meghíztam. De az is lehet, hogy valójában kétszáz kilónak kéne lennem, de én lám-lám, olyan józan életet élek, hogy még a százat sem értem el.
Mindenesetre én is többféle kúrával próbálkoztam. Űrhajós diéta; reggel banán, este semmi; kiadós reggeli, kevés ebéd, semmi vacsora (az utóbbi a „reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus” prózai változata). Bevallom, ezzel az utóbbival fogytam a legtöbbet egészen addig, amíg egy csodálatos, kéthetes nyaralás alkalmából vissza nem híztam mindent. Ugyanis úgy voltunk befizetve, hogy kaptunk reggelit meg vacsorát. Felborult a rendszer, és jöttek vissza a kilók, mint kisgyerek képzeletében a mesebeli szörnyek.
Most itt tartok. De megosztom önökkel egy álmomat.
Egyszer álmomban – ahol minden lehetséges – elképesztően sovány voltam, pálcika lábbal-kézzel, és minél többet habzsoltam rémületemben, annál vékonyabb lettem. Izzadtan ébredtem, és arra gondoltam, lám, milyen jó, hogy olyan vagyok, amilyen. Ez az érzés körülbelül két napig tartott. Aztán kezdődött egy újabb fogyókúra…
Valaki azt kérdezte tőlem, fejből, tehát agyból kell-e fogyni, vagy hasból.
Meggyőződésem, hogy fejből. Nézegessük magunkat a tükörben, amíg rá nem jövünk, hogy baromi rondák vagyunk. Ha ez tudatosodik az agyban, gyerekjáték a fogyókúra.
…szépséghibája a dolognak, hogy pár nap múlva rájövünk, hogy vannak nálunk sokkal rondább, jókedvű, kiegyensúlyozott emberek, viszont mi nem is vagyunk olyan csúnyák!
Aztán egy jó vacsora, és kezdődik minden elöről!...