Hallgasson bele zenei válogatásunkba!



A csador és csóktilalom

Fejkendőt hordanak, szerelmi tilalmak között élnek, ugyanakkor autóban randevúznak, rengeteg szépítőszert használnak és büszkén hordják arcukon a plasztikai műtétről árulkodó sebtapaszt. Az iráni lányok – mint erről cikkünk szerzője a helyszínen győződött meg – keresik a modern társadalom felé vezető utat.
A csador és csóktilalomA csador és csóktilalom

Az útikönyvek utasításait betartva, fekete, bokáig érő tunikában, arcomat szabadon hagyó fekete fejkendővel, zavartan várakoztam a teheráni repülőtér útlevél-ellenőrzési pultjánál. Felkészült turistaként – főleg nőként – számtalan negatív elképzelésem volt a perzsa társadalomról. „A valóság azonban árnyaltabb” – ezzel fogadott két éve Teheránban élő vendéglátó barátom.
A fátyol és a hedjab (fejkendő) viselése Iránban a kilenc év feletti nők számára 1979 óta, az Iszlám Köztársaság megalakulását követően vált kötelezővé. Az utóbbi években azonban a nők ruházata bátrabbá vált, egyre többen hordanak színes, legalább a feneket eltakaró tunikát, vagy divatos ballonkabátot nadrággal, és olykor hímzett, flitteres fejkendőt. Az európai szemnek megnyugtatóbb látvány ez a külső változás. Igéző barna mandulaszemek erőteljesen sminkelve, szépen ívelt telt ajkak, lazán megkötött fejkendő, napszemüveg, 1994 óta hivatalosan engedélyezve – egy pillanatra valamelyik hatvanas évekbeli film képsorai peregnek szemünk előtt a kevésbé konzervatív teheráni városrész forgatagában.
A csador és csóktilalomA csador és csóktilalom

A világ legkényelmetlenebb viselete
A csadorviselet azok számára előírás, akik az iszlám siíta vallás szerint élnek, és a szentjeik, mártírjaik sírjainál imádkoznak, vagy a temetőkbe látogatnak. A csador a létező legkényelmetlenebb viselet. Óriási, négyzet alakú lepel ez, amelyet a nők a fejükre terítve, legtöbbször a fogukkal összefogva igyekeznek magukon tartani, és közben a gyerek kezét fogni, bevásárolni, közlekedni. A hivatalokban kizárólag sötét, hosszú tunikában és az állnál zárt fátyolban dolgozhatnak a gyengébb nem képviselői.
– Én már most levetném fátylamat és a tunikámat, de a környezetemben élő fiatal lányok többsége ezt nem így gondolja! A test, a haj eltakarása biztonságot nyújt az iráni nőnek, mert az elmaradott társadalom még nincs felkészülve egy ekkora változásra. Az egyetemisták 56 százaléka lány, ami éppen azzal magyarázható, hogy a szülők biztonságban érzik a lányaikat az iskolákban, hiszen a ruházatuk mindent elfed. Ettől függetlenül a fiatalok többsége azért jár az egyetemre, hogy ismerkedhessen! – meséli beszélgetőtársam, Bahareb, teheráni joghallgató.
A csador és csóktilalomA csador és csóktilalom

Iránban nincsenek szórakozóhelyek, és az alkohol tilos (börtön is járhat érte). Ezért az ismerkedésre elég kevés lehetőség van: néhány teázó, a mozi félhomályban úszó termei, vagy a házibuli – ez utóbbi a legbiztonságosabb, ahova "finglish"-ül, azaz fárszi (perzsa) és angol keveréknyelven invitálják egymást. És persze az utca! Teheránban három egyirányú randiutcáról susmorog mindenki. Hétvégén (csütörtök-pénteken) este a kalandra vágyók autókba zsúfolódva, közlekedési dugókat okozva tömörülnek ezekben az utcákban. Az autók szorosan egymás mellett haladnak, lehetőséget nyújtva a másik autóban ülők mustrálására, majd megfelelő esetben a telefonszámcserére.
Az iráni nők vezethetnek autót, de motorkerékpárt nem. A buszokra a nők hátul, a férfiak elöl szállhatnak fel. Teheránban három metróvonal szeli át a város déli részét, itt már koedukált szerelvényeken utazhatnak, de a nők számára mégis fenntartják az első kocsit. Állítólag azért, hogy megkíméljék őket a férfiak szemtelenkedéseitől, molesztálásaitól.
Tilos a puszi
A különböző neműek nem érinthetik meg egymást, nyilvános helyen nem engedélyezett a kézfogás, neadjisten egy örömpuszi. A házasság előtti szexuális kapcsolatot a törvény bünteti. Ha a vallási rendőrség egy lányt tetten ér, jobbik esetben írásos nyilatkozatban vállalnia kell, hogy felhagy „prostituálásának" gyakorlatával, rosszabbik esetben szüzességi vizsgálaton esik át. A homoszexualitás elvben nem létezik, mert az a gonosz nyugat sajátossága. A fiatalok nagy része óvatosan fittyet hány a tiltásokra. A változtatni akarás nagyobb erővel él bennük, mint a félelem.
...
A csador és csóktilalomA csador és csóktilalom

[ELLE 2005/07]

© ADOC-SEMIC Kft.